Az előző bejegyzésben főként a kisgyermekkori szókincsfejlődésről volt szó. Most nézzük meg, hogyan kezdenek el többszavas mondatokat alkotni a 2 és 3 év közötti kisgyermekek, milyen módon és ütemben sajátítják el a nyelvtani szerkezeteket.

A 2-2,5 éves gyermekek még meglehetős diszgrammatizmussal (hibás nyelvtannal) alkotják mondataikat. 2,5 és 3 éves kor között indul meg igazán a nyelvtani kompetencia fejlődése. Eleinte a nyelvtani szerkezetek használatát tekintve is túláltalánosítanak (ha emlékszünk, ez a jelenség a szótanulásuknál is megjelent): pl. lovak helyett azt mondják, hogy lók – mivel a -k többes szám jelét már elsajátították ugyan, de azt, hogy azt különféle alakváltozataiban használjuk (vagy még pontosabban: hogy a különféle tőtípusokhoz különféleképpen kapcsolódnak a toldalékok), még nem. Viszont elkezdik használni az első kötőszavakat: és, de, mert…

A toldalékmorfémák elsajátításának sorrendjét jellegzetesen befolyásolja az énközpontú gondolkodás: a legkorábban a tulajdonítást kifejező szerkezetek jelennek meg a beszédükben. A magyar anyanyelvű gyerekeknél az elsőként használt toldalékmorféma az -é birtokjel szokott lenni. Ez az az életkor, amikor a kisgyerekek elkezdenek a játszótéren egymással is játszani, egymás játékaival ismerkedve pedig többször is elhangzik, hogy „Ez az enyimé!” – és máris ott az -é. Máskülönben érdekes módon a nyelvészeti kutatások azt figyelték meg, hogy a mély hangrendű toldalékok előbb jelennek meg, mint a magas hangrendűek (pl. a -nak hamarabb, mint a -nek). Hamar használják a gyerekek a tárgyesetet is. Érdekes, hogy a gyerekek kezdettől fogva nem vétenek a magánhangzó-harmónia ellen (tehát: magas hangrendű szóhoz magas, mély hangrendűhöz mély magánhangzós toldalékot illesztenek).

A magyar nyelv gazdag toldalékolási rendszerének elsajátítása az alábbi törvényszerűségek alapján következik be:

- Az egyik a kognitív (értsd: értelmi) elsőbbség elve. Ez azt jelenti, hogy a gyermeknek előbb meg kell ismernie a feltétel fogalmát, hogy aztán a feltételes mód jelét is használni kezdje.

- A másik a kognitív bonyolultság elve. Természetesen a nyelvi forma szempontjából bonyolultabb toldalékok jelennek meg legkésőbb (pl. az állandó határozók korábban).

- Az egyértelműség elve: sokkal könnyebb az egyalakú toldalék használata, egyértelmű funkciójával. (A -hoz/-hez/-höz szabályos alkalmazása nyilván nehezebb, mint a -kor, amit mindenhez ugyanebben a formában illesztünk hozzá.)

- A gyakoriság elvének megfelelően pedig: a környezettől gyakran hallott formákat kezdik el hamarabb használni a gyerekek.

A nyelvtani szabályok elsajátításának feltárására, illetve annak vizsgálatára, hogy hol tart a gyermek a grammatika ismeretében, az ún. Vug-tesztet használják a pszicholingvisták (Berko, 1958). Ebben egy ismeretlen tárgy vagy esemény rajzolt képét mutatják a gyermeknek valamilyen álszóval: pl. „Ez a fiú éppen tugol. Tegnap is ezt csinálta. Mit csinált tegnap?” Ha a gyermek ismeri a múlt idő jelét, úgy válaszol, hogy „tugolt”. Ezáltal elég pontosan adatolhatók a kisgyermekek nyelvtani ismeretei.

Miközben a 2-3 éves gyermekek ilyen ügyesen haladnak a nyelvtani morfémák és szabályok elsajátításában, a beszédmegértésük is egyre jobban fejlődik. A kisgyermekkor elején még az ún. globális beszédmegértés a jellemző, amikor a megértést még a szituáció, a helyzet, illetve a mimika és gesztusok „leolvasása” segíti. 2 éves kor tájékán már a kulcsszóstratégiát használják a gyerekek: ha egy mondat kulcsszavát értik, annak segítségével „összerakják” az egész jelentéstartalmát (javarészt sikeresen). Érdekes, hogy a felszólítást viszont már 1 éves kor táján is pontosan értelmezik (Mérei – Binét, 2006). Pragmatikai kompetenciájuk is tovább fejlődik. A pragmatikai kompetencia egyfajta társas nyelvi készséget jelent: a nyelvi formák környezettől független, rugalmas alkalmazásának képességét (Lukács – Kas, 2011). Míg 1 évesen még csak a kommunikációs szándékot értelmezik (pl. üdvözlés, kérés, tiltakozás), 2 évesen már megértik a kérdésbe burkolt felszólítást is (pl. „Ideadod nekem a macit?” – gyakorlatilag: „Add ide, kérlek, a macit!”). 2-3 éves korban pedig, amikor szimbolikus játékokat kezdenek játszani, elindul az ismerkedés a metaforákkal is.

3 éves korra kb. 900-ra tehető a gyermekek aktív szókincse, és az óvodába általában már folyékony nyelvhasználóként lépnek – legalábbis ez volna a kívánatos.

Felhasznált irodalom

Berko, Jean 1958. Wug-test.

Lukács Ágnes – Kas Bence 2011. Értsd és értesd meg magad! A nyelvi fejlődés folyamata és elmaradásai. In: A koragyermekkori fejlődés természete – fejődési lépések és kihívások: 180-221.

Mérei Ferenc – Binét Ágnes 2006. Gyermeklélektan. Budapest: Medicina Könyvkiadó Zrt.